Az iskolaérettség és a sízés
AZ ISKOLAÉRETTSÉG ÉS A SÍZÉS
Az egyik legnagyobb lépcső a gyerekek életében az óvoda után az iskolakezdés.
Elsősorban a gyermeknek, de mindenkinek(!) szülőnek, és tanárnak is érdeke, hogy az iskolába járó gyermekek rendelkezzenek a szükséges képességekkel: iskolaérettek legyenek. Ebben segíthet, ha óvodás gyermekünkkel rendszeresen járunk síelni!
A sízést 3-4 éves korban érdemes elkezdeni.
Egy olyan szimmetrikus mozgásról van szó, mely egyformán terheli mindkét agyféltekét. Ezzel olyan idegpályákat is stimulál, melyek a kognitív képességeinket is fejlesztik, így később könnyebben megy majd a tanulás.
A siklás közbeni egyensúlyozás funkcionálisan fejleszti a törzs izomzatát, mely a helyes testtartásért felelős. Eközben fejleszti az ideg-izom koordinációt, és ügyesíti is a gyerekeket, akik így kisebb eséllyel szenvednek sérüléseket.
Nem véletlen, hogy az iskolára felkészítő fejlesztőpedagógusok, mozgásterapeuták a fejlesztőtorna mellé ajánlják a sízést, mert ez a mozgásforma nagyon jó hatással van az esetleges születési traumák által okozott fejlődési elmaradások leküzdésében, és segítenek az iskolaérettség megszerzésében.
Tanulj a BABOS SÍKLUB szakképzett oktatóitól szeptembertől áprilisig Zuglóban és Csömörön!
A tanpályás síiskoláknak számos előnye sorolható fel:
- Lakhelyünkhöz közel vannak, akár tömegközlekedéssel is elérhetők. A gyerekek, vagy felnőttek heti programjába könnyen beépíthető a rendszeres sízés!
- Immunrendszerünket erősíti, ha szabad levegőn mozgunk az őszi-téli időszakban is.
- A tanpályák időjárástól függetlenül használhatók. A gyakorlást már akár szeptemberben is el lehet kezdeni. Mire az első havas csúszásra lehetőségünk lesz, már biztos alapokkal rendelkezhetünk.
- Műanyag pályán ugyanazt a mozgást végezzük, melyet havon sízés közben. Az itt megtanult alapok azonnal működnek havas pályákon is.
- A Babos Síklub pályáin használt műanyag borítás még a haladó carving technika elsajátítására is alkalmas. A mesterséges dombot ideális lejtőszögekkel tervezték.
- Szakképzett oktatók segítségével kiküszöbölhetőek a rossz beidegződések.
- Az állandó oktatói kontroll, és a testre szabott feladatok miatt minimális a sérülések száma, nagyobb a biztonság.
- A pályán működő egyszerű alacsony kötélvezetéses felvonón a liftezés alapjait a legegyszerűbben lehet elsajátítani.
- Esténként, munka, vagy tanulás után is lehet síelni köszönhetően a pályavilágításnak.
- Mindezekért rövidebb idő alatt magasabb tudásszint, és nagyobb élmény érhető el.
- Az egyik legfontosabb előny, hogy az itthoni tanpályán sokkal olcsóbb a tanulás, mint a külföldi síiskolákban. Már az első pillanatokat is kihasználhatjuk egy drágább síhelyre utazáskor, ha előtte műanyag pályán felkészültünk.
- Itt biztosított a magyar nyelvű oktató, a családias hangulat, és az igazi közösségi élmény, mely a Klub tagjainak szervezett külföldi táboraiban teljesedik ki igazán.
A BABOS SÍKLUB rendszeres akciókkal, csoportos, és intenzív tanfolyamokkal szeretettel várja régi és új tanítványait Csömörön és Zuglóban:
ZUGLÓ: 1141 Budapest, Egressy út 178/g. (A Paskál Steand mellett)
TEL: +36 70 450 6188
CSÖMÖR: 2141 Csömör, Határ út 6. (A Decathlon mellet)
TEL: +36 20 931 6282