Nyári napközis sporttáborok

KERÉKPÁROS CSILLAGTÚRÁK NAPKÖZIS TÁBORAINKBAN

A tábor célja, hogy felkészítsük a gyerekeket lakóhelyünk környezetében való biciklis közlekedésre.
Az élmények mellett a legnagyobb figyelmet a biztonságra helyezzük.
Ismerjék meg a szabályokat, legyenek tisztában a veszélyekkel, fejlesszék a szükséges technikai tudásukat.
Eközben olyan helyekre jutnak el bicajjal a gyerekek, ahonnan élményekben gazdagon térhetnek haza.

A tábor 7 éves kortól ajánlott.
A táborok naponta 8-16 óráig, hétfőtől péntekig tartó 5 napos turnusokban zajlanak.
Minden nap más-más helyszínre csillagtúrázunk. (a részletes programot ld.: lent)
A tábor folyamán folyamatos interaktív játékok, feladatok lesznek melyek beszámítanak a pénteki záró ügyességi verseny eredményébe.
A tábor kiinduló pontja a Babos Síklub - Zuglói Síiskola 1141 Budapest, Egressy út 178/g.
A túrák alatt 3 oktató biztosítja a csoportot (max. 15 fő)
A gyerekeknek kötelező a bukósisak, és a láthatósági mellény viselete. (mellényt biztosítunk)
Kizárólag kijelölt kerékpár utakon közlekedünk.

Lehetőség van a bicikliket a hét folyamán a síiskolában elzártan tárolni

Hozni kell:
- időjárásnak megfelelő sport öltözet, (esőkabát)
- bukósisak
- a KRESZ szabályainak megfelelő kerékpár. Ld.: http://www.kerekparos.com/kresz/
- megfelelő méretű pót gumi belső (defekt esetére)
- kulacs
- fényvédő krém, napszemüveg
- szúnyog és kullancs riasztó

Árak, turnusok: KATT IDE

Jelentkezési feltételek:
- 7 éves kor
- magabiztos kerékpár tudás két kerekű biciklivel
- szülői nyilatkozat aláírása

További információk:
+36209316282
info@babos-siklub.hu


Részletes program:

Gyülekező minden nap 8-9 óra között a síiskolában.
Közben reggeli.

Hétfő:
- rendőri KRESZ előadás gyerekeknek a kerékpáros közlekedés szabályairól
- Kerékpár használati, kezelési ismeretek gyakorlása az udvari bitumenes sportpályán
(fékezés, váltó használat, karjelzések, haladás csoportban, kerékpár biztonságos lezárása, stb.)
- ebéd: Repeta Tanya
- rövid túra egy közeli fagyizóba
- gyakorlás a Mogyoródi úti bringa parkban

Kedd:
- túra a Városligetbe, út közben Stadionok, Velodrom megtekintése
- ebéd: Petőfi Csarnok
- gyakorlás a városligeti KRESZ parkban

Szerda:
- túra a Margit-szigetre és a Hajógyári-szigetre a csúszdaparkhoz
- ebéd: Don Peppe pizzéria

Csütörtök:
- túra a Szilas patak menti kerékpár úton a Napás tóhoz
- Út közben gyakorlás a bringa parkban
- A tó körüli tanösvény megtekintése
- Számháború az erdei tisztás körül
- ebéd: hideg csomag

Péntek:
- délelőtt túra a Vasúttörténeti Parkba
- ebéd: Repeta Tanya
- délután ügyességi kerékpár verseny a síiskola területén
- eredményhirdetés
- táborzárás

Nap közben gyümölcsöt és folyamatos ivóvíz utánpótlást, délután visszaérkezéskor uzsonnát kapnak a gyerekek.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess aktuális híreinkről, eseményeinkről és akcióinkról!
Feliratkozás

Utasbiztosítás

Facebook

TOP